2011. március 28.

Írástudók hajnala: innováció a médiában III. - Digitális mesék

Sorozatunkban továbbra is azt kutatjuk hogy miképp hat a digitális kor a Guttenberg-galaxisra. Nem a táblagépek és ekönyv olvasók harcáról fogunk szólni, hanem valami sokkal mélyebb dologról, arról miképp hat az új kor az íróra és az olvasóra. Az előző posztokban már foglalkoztunk azzal hogy a digitális korban hogyan néz ki egy szótár és mire jó azon kívül hogy egy-egy szó definícióját megadja, továbbá megvizsgáltuk hogy az adatok kora milyen kihívásokkal jár és milyen válaszok születtek erre. Most egy kicsit visszaveszünk a technikából és jó bölcsészekhez híven arra fókuszálunk hogy miképp viszonyulunk az új médiumhoz ill. miképp alakítja át ez narrációs technikáinkat.



Az újmédia fogalma feltételezi hogy volt/van régi média is. Ez lenne a 'print' média, vagyis az újságok és könyvek világa no meg a rádió és a televízió. Ez önmagában három médium, szöveg, hang, hang és kép, de valami mégis összeköti őket: a lineáris történet szerkezet. Alapvetően egy feladó van, aki egy történetet juttat el a fogadókhoz. Hogy a történet célba is érjen kifejlődtek bizonyos nagyon alapvető technikák arra hogy miképp érdemes elmesélni ezt a történetet. Mindenki megtanulta általános iskolában hogy egy elbeszélésnek van bevezetése, kibontása,  csúcspontja és lezárása. Ez a klasszikus lineáris történet mesélés alapja, könnyen követhető és érthető, egy újságcikkben pl elvárjuk hogy a leaderszöveg egy összegzését adja annak hogy miről szól a cikk és el tudjuk dönteni egy bekezdés alapján hogy elolvassuk-e a főszöveget. Ha tovább haladunk elvárjuk hogy az első pár bekezdés elmagyarázza miről is van pontosan szó, a további részekben pedig bővebben olvashatunk egy-egy problémáról, majd a végén összegzés található, esetleg a szerző véleménye. Ha csak átfutunk egy cikket, akkor általában a bekezdések első sorait szoktuk elolvasni és már ez önmagában informatív lehet számunkra ha a leader nem igazított el minket. Egy riport műsor is először a tartalommal indít, majd a riport után elmondják mi következik még. Egy tévés riport felépítése is hasonlóan halad, felvezetőszöveg, kibontás, majd összegzés a végén.

Ezt a struktúrát már régóta próbálják megbontani több-kevesebb sikerrel. Az újságírást eddig elkerülte ez a forma, ahogy a szórakoztató műfajt is. Azonban a modern irodalom szeret kísérletezni új utakkal, ami ha nem is sikerül mindig és nem is nyitott rá mindenki, nagyban elősegítette hogy ne vegyük adottnak a lineáris struktúrát. Anélkül hogy most a posztmodern irányzatok elemzésébe fognánk, most kiemeljük a leglényegesebb dolgokat. Megjelentek az ún vendégszövegek (akár idézés nélkül átvett részek vagy parafrázisok más művekből)  a szövegkollázsok (pl Tóth Imre Palimpszeszt könyve tkp. idézetek gyűjteménye), a lineáris szerkezet helyett minden lehetséges struktúrát kipróbáltak már.

A legjobb példa az új formák keresésére a történelemtudomány. Evidensnek tűnik hogy a múltat kronologikusan, az események egymásra következését bemutatva meséljük el. Csakhogy tudásunk nem tökéletes, van úgy hogy nincs adatunk az események egészéről, hisze nem tudhatunk mindent. A múlt megismerése (sőt, megismerhetősége!) komoly ismeretelméleti problémákat vet fel. Több szempontot kell összevetnünk, ismereteink sosem lehetnek teljesek és saját beállítottságunk is beleszól abba hogy mit látunk bele a régi korokból megmaradt adatokba (legyenek azok feljegyzések, beszámolók vagy régészeti leletek). A történelmi megismerés egyben értelmezés is (könnyű belátni hogy a megismerés legtöbb formája egyben értelmezés is) és gyakran túl kell lépnünk a lineáris kereteken hogy átlássuk a "nagy képet". A kérdés az hogy a régi média keretei mennyiben teszik ezt lehetővé. (Az érdeklődő olvasó figyelmébe ajánlom a Rubicon folyóirat 2003/6-os A történész mestersége számát, melyet a kiváló Romsics Ignác szerkesztett)

Kérdés az hogy az ilyen kísérletek mennyire alkalmazhatóak a régi médiumok keretein belül? Filmen még csak-csak megoldható valahogy (gondoljunk Kuroszava A vihar kapujában filmjére) hogy ugyanazt a sztorit több szempontból elmeséljük, de ha ezzel még nem küszöböltük ki azt a tényezőt hogy a történet mesélője áll a központban. A mesélő szedi össze és értelmezi az adatokat, vagy számol be arról hogy ő hogyan látta a dolgokat. Más nézőpont nem, vagy csak rajta keresztül jelenhet meg.

Az újmédia ott válik el a régitől hogy lehetővé teszi egyrészt más szempontok bevonását (közösségi média!) másrészt az adatok egy értelmezése mellett megengedi hogy a befogadó maga is felfedezhesse aktívan azokat.

A régi formák nem vesztek ki, most is veszünk lapokat, könyveket nézünk tévét, hallgatunk rádiót. Ezek a médiumok is próbálnak kilépni az új területekre, honlapokat tartanak fent, betelefonálhatunk egy-egy műsorba stb. Az új formák nem különböznek radikálisan a régiektől. Egy online híroldal próbál hasonlítani egy napilap címoldalára figyelemfelhívó képekkel, szalagcímekkel és leader szövegekkel. A különbség onnét ered hogy jó esetben a tartalmak között linkek (külső és belső egyaránt) találhatók, akad egy-egy videó beszúrva, esetleg egy podcastra is hivatkoznak. Persze szokták mondani hogy egy online hír nyelvezete eltér egy hagyományos cikkétől, terjedelme sem lehet annyira hosszú, de alapvetően mégis csak a hagyományos formát veszik át, legfeljebb megtűzdelik ezzel-azzal. Így nem is lépik át ezek a tartalmak a hagyományos elbeszélés kereteit!

Ki kell-e lépni ebből a keretből? A válasz azt hiszem egyértelmű nem, nem kell, de lehet. A hagyományos stílust megszoktuk és gyakran ez a leggyorsabb és legegyszerűbb módja annak hogy informálódjunk. Azonban vannak helyzetek amikor ki kell lépnünk ebből a keretből! Ilyen pl. amikor több hírt vagy elemzést hasonlítunk össze, amikor pl. az új kor szellemében adatokról beszélünk. Az olyan eszközök mint az AlcehmyAPI vagy a Wordnik kettős funkciót töltenek be; egyrészt segítik magának a szövegnek a megértését (rákereshetünk egy ismeretlen sszóra, hasonló tartalmakat kereshetünk, elmélyedhetünk egy részletben, áttekinthetjük magát az adott tartalmat amit éppen olvasunk) de egyben átfordítják magát a tartalmat adattá és ún meta-elemzés részévé tehetik. De fordítva is működik a dolog, segítenek az adatokat értelmezni, ugyanis sokkal könnyebben tudunk történeteket értelmezni és követni mint adatokat elemzeni (legalábbis a többségünk).

Az újmédia kérdése így nem abban merül ki hogy a mobil, PC, tablet és ekönyv olvasók "csatája" mit hoz, nem is a formátumok "háborúját" jelenti, hanem
  • mit tudunk tanulni eddigi eszközeink használatából, hogyan tudjuk beemelni azokat az új környezetbe, mit tudunk tovább gondolni és milyen új lehetőségeink vannak (papír alapú könyv és újság mint metafora mire és mennyire használható)
  • milyen új narrációs technikákat kell kifejlesztenünk és elsajátítanunk

Nincsenek megjegyzések: